Szakmai beszámoló a Közösségfejlesztő program: Mozgássérültek 4 napos üdülése Balatonmáriafürdőn.
A 2022-es évi kiránduláson – már pár éve kirándulunk Balatonmáriafürdőre –az idén voltunk a legtöbben, 33 fő vett részt, ebből 10 fő társunk először nyaralt itt, akik már most várják a jövő évi utazásunkat Balatonmáriafürdőre.
Az évente megszervezett balatonmáriafürdői kirándulás egyrészt az éves fáradalmak kipihenése, másrészt az aktív pihenés időszaka, harmadrészt csapatépítő tréning is egyben.
Sok pihenésben, szórakozásban volt részünk, ami kicsit feledtette azokat a nehézségeket, amelyeket átéltünk a megelőző időszakban. Rengeteget voltunk a parton, sokan fürödtek, mert biztosítva volt a mozgássérültet beemelő szerkezet.
Ebben az évben is elmentünk a keszthelyi kastélyt megnézni. 2021-ben az egyik teremőr kis lokálpatrióta túlzásba is esett – természetesen ez megbocsátható -, de egy olyan élvezhető, a kiállított anyag történetét felhasználó, de egyben egy csomó összefüggésről libbentette le a fátylat és rögtönzött előadást csinált nekünk, amely során vágytunk arra, hogy ne csak két terem anyagát mutassa be nekünk, hanem kiállítás egész anyagát is. A kirándulás előtt ímélt írtunk a tárlatvezető csoport főnökének, aki az általunk kért tárlatvezető nyugdíjaztatása okán egy új személyt ajánlott. Az új tárlatvezető személy viszont összefüggéstelenül és csak a kiállítandó anyagról beszélt, ami a nyomába nem ért annak a két termes tárlatvezetésnek, amiben 2021-ben volt részünk. Csalódottan hagytuk el a kastélyt.
A csapat kohéziójának újbóli megújhodása viszont nagyon jól sikerült, mert a délutáni órákban összejött személyekkel sikerült megújítani és a koncepciózus elképzeléseket kötetlenül átbeszélni.
Hálásan köszönjük a lehetőséget, hogy mozgássérült társaink számára hozzájárulhattunk a nyaralás költségeihez.
Tisztelettel és köszönettel.:
Budapest, 2022.12.03.
Renner Erzsébet
elnök